Kiss Róbert őszi értékelése!
2014.01.09. 18:25

Nyíracsád, Megyei II. osztály – Észak 8. hely
Róbert: A bajnokságot több távozóval de csupán egyetlen érkező játékossal kezdtük el tehát gyakorlatilag a tavalyi keret futhatott ki az első bajnoki mérkőzésre Létavértes ellen. Sajnos az eredmény (1-7) egy hatalmas zakót mutat, de a mérkőzés az első 30 percben kiegyenlített volt aztán a kiállításunk után megtört a csapat és ennek az eredménye lett a pofon. Ami ebben az esetben elég korán jött és jókor.
Vámospércsre úgy utaztunk, hogy fegyelmezettebben kell játszani. Ennek az eredménye lett az, hogy győzni tudtunk egy nagy rangadón 3-1re mindezt úgy hogy 1-1es állásnál kapusunk Papp Tibor sérülése miatt egy mezőnyjátékosnak kellett beállni a kapuba.
A következő meccsen a DEAC ellen már kellő önbizalommal futottunk ki a pályára. Egy esős meccsen 1-0ra sikerült újra győzni mely nagy bravúr volt a csapattól. Majd ezt a mérkőzést követte megint egy olyan találkozó amin megint egy kiállítás után szenvedtünk vereséget a DSC ELLEN. A kiállításig vezettünk 1-0ra a vége 3-1es vereség lett. nagyon sajnáljuk ezt a meccset hisz taktikailag minden rendben volt a kiállításig. Ezután elég vegyes képet mutatott a csapat. Hol egészen jól hol nagyon gyengén teljesítettünk.
Az őszi szezon végére 6 győzelem mellett 1 döntetlen és 7 vereség szerepel. A legemlékezetesebb pillanatok a csapat eddigi fél szezonjában, hogy a számunkra számos rangadó közül sikerült megverni Vámospércset, Nyírábrányt valamint a DEAC-ot.
Viszont a legfájóbb is a rangadókon születtek. Mind például kikaptunk hazai pályán Fülöptől úgy, hogy végig támadtunk. Nem sikerült megnyerni azt a mérkőzést ami talán a legfontosabb a csapatunknál a Nyírmártonfalva elleni meccset (2-2).
Ennek ellenére a bajnoki 8. helyezésünk talán jónak is nevezhető én személy szerint ennek ellenére kicsit csalódott vagyok hiszen jó pár olyan meccset buktunk amelyeken nyernünk kellett volna.
Amiben a leginkább fejlődnünk kellene az a gólszerzés, és ez hatalmas kritika rám nézve is. Reméljük a jobb tavaszi folytatást és azt, hogy ettől a 8. helytől remélhetőleg valamivel előrébb tudunk majd végezni.
HAJRÁ ACSÁD!!!!!
|