Szilágyi Ákos őszi értékelése!
2014.02.13. 19:24

Hajdúnánás, Megyei I. osztály 7. hely
Ákos: A csapat számára rendkívül jól kezdődött a szezon, még ha az első nyolc fordulót idegenben is kellet kezdenünk. Hiszen az 5. fordulóban még holtversenyben álltunk a Sárrétudvarival az első helyért. Majd jött a számomra legnagyobb csalódást okozó meccs a Nyíradony ellen ahol 90. perc alatt háromszor is vezetést szereztünk, de a végkimenetel a Nyíradony 4-3-as győzelmét hozta.
Nekem személy szerint, de szerintem az egész csapatnak minden olyan meccs csalódást okozott ahol nem mi kerültünk ki végső győztesnek. Egészen a 12. fordulóig tartottuk a dobogós helyünket. Majd az utolsó három fordulóban jöttek az igazi erőfelmérő meccsek amelyeken sorra alulmaradtunk, ami lehet betudható annak is hogy a csapat átlagéletkora körülbelül 22 év ami később sokat fog jelenteni és biztos vagyok benne,hogy a mi javunkra.
Nagy titkot nem árulok el, voltak távozók a csapattól de ugyanakkor érkezők is. Elgondolásom szerint elég erőteljes felkészülésen veszünk részt, remélem a dobogó harmadik fokára ahogy tavaly is oda fogunk tudni érni.
|