Székely Zsolt őszi értékelése!
2014.01.11. 20:25

Kismarja, Megyei II. osztály – Dél 3. hely
Zsolt: 29 szerzett ponttal a 3. helyen végeztünk az őszi bajnokságban. 9 győzelem mellett 2 döntetlen és 4 vereség szerepel a nevünk mellett. Felemásra sikerült az őszi szezon mivel amit előre elterveztünk nagyobb részt sikerült teljesítenünk viszont volt néhány meccs amelyen értékes pontokat hullajtottunk el...Egy kis szerencsével akár az első helyen is végezhettünk volna de ismételten előjött a "betegségünk", amit évek óta nem tudunk leküzdeni, mivel döntő pillanatokban nem tudjuk az adott mérkőzést megnyerni...!!!
A legjobb mérkőzést szerintem Püspökladány csapata ellen játszottuk, hisz egy fordulatos mérkőzésen nagy csatában 3-2-re sikerült megnyernünk! A Nagyrábé elleni győzelemért is meg kellett szenvedni a csapatnak, mivel csak a 2. félidőben sikerült kicsikarnunk a győzelmet egy döntetlen szagú mérkőzésen.(1-2) A Pocsaj elleni rangadót is sikerült meggyőző játékkal hoznunk!!(1-3) Kiemelném még a Hajdúszovát és a Szentpéterszeg elleni mérkőzéseket akik ellen remek játékkal 9-9 gólt lőve magabiztos győzelmet arattunk!
Sajnos voltak rossz mérkőzései is a csapatnak, mivel 4 vereség is szerepel a nevünk mellett, amelyből 3-at idegenben szenvedtünk el. A kabai vereség korai pofont jelentett a csapatnak a szezon elején, enerváltan és rossz felfogásban játszottunk!(3-0) A hajdúszoboszlói pontok vesztése viszont meglepett minket, hiszen az egész mérkőzést mi uraltuk de a 2. félidőben bekapott gólokra csak válaszolni tudtunk és ez megpecsételte sorsunkat...(2-1) Komádiban sajnos gyáva játékunk miatt szenvedtünk vereséget egy fontos mérkőzésen... ez volt szerintem a szezon mélypontja, sokat számít majd ez a mérkőzés a végelszámolásban! A Körösszegapáti elleni hazai mérkőzésen mindenképp győzelmet várt mindenki a csapattól és mi is a győzelemben reménykedtünk, de emberelőnyben sem sikerült begyűjteni a 3 pontot hiába a mezőnyfölény sajnos még pontot sem tudtunk szerezni!(2-3) A 2 döntetlent itthon sikerült játszani ami a Földes elleni mérkőzésen igazságosnak mondható (1-1), viszont a Báránd hatalmas szerencsével távozott innen ponttal, mivel mindenben sikerült felülmúlni az ellenfelet kivéve gólokban, ami nagyon fájó hazai pontvesztés volt!!! (1-1)
Tavasszal mindenképp megpróbáljuk kiküszöbölni ezeket a hibákat és kemény edzéssel szeretnénk feljebb kúszni a tabellán!
HAJRÁ KISMARJA!!!
|