Friss eredmények : Téli felkészülési időben is lesz bajnokság a nagypályásoknak. |
Téli felkészülési időben is lesz bajnokság a nagypályásoknak.
2014.01.13. 20:37
MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága ebben az évben egy újítással drukkolt elő, amivel elősegítheti a nagypályás csapatok téli felkészülését.
Saját és a megkérdezett csapatvezetők véleményei szerint is, ez egy nagyon jó döntés volt. Végre az edzőmeccseknek is lesz motivációs értelme.
Minden mérkőzés műfüves pályán fog zajlani, tehát ha véletlenül jön a téli havazás, akkor is könnyedén tudnak majd játszani a fiúk.
2014. január 10-én (Pénteken) járt le a nevezési határidő, ez alatt 32 csapat adta le a nevezését erre a téli bajnokságra. 32 csapat között lesz egy NB III. csapat.
A bajnokság és a rájátszás mérkőzéseit négy helyszínen fogják játszani: Balmazújvárosban, Berettyóújfaluban, Debrecenben és Hajdúböszörményben.
A bajnokság és a rájátszás időtartalma 2014. január 18. és február 23. között lesz. Amikor véget ér az összes mérkőzés rájátszásban fogják eldönteni, hogy ki a legjobb.
Kivétel a berettyói csoportban ott külön van a díjazás.
Szabályok:
A mérkőzések időtartalma 2x40 perc a rájátszásban pedig 2x45 perc lesz. 3 sárgalap után eltiltás van és várakozási idő nincs. 5 próba játékos szerepelhet és a játékosoknak legalább a 16 éves kort bekell tölteniük.
Fordulók időpontjai:
1. 2014. január 18. – 19. (Szombat – Vasárnap)
2. 2014. január 25. – 26. (Szombat – Vasárnap)
3. 2014. február 01. – 02. (Szombat – Vasárnap)
4. 2014. február 09. – 10. (Szombat – Vasárnap)
5. 2014. február 15. – 16. (Szombat – Vasárnap)
Berettyó csoportban 6. és 7. forduló is lesz
6. 2014. február 22. (Szombat)
7. 2014. február 23. (Vasárnap)
Nézzük a csoportbeosztásokat:
Balmazújváros: 6 csapat
Derecske II. (Megye III. – Észak)
Hajdúszovát (Megye II. – Dél)
Sáránd (Megye II. – Észak)
Hortobágy (Megye III. – Észak)
Nagyhegyes (Megye II. – Észak)
Tiszacsege (Megye II. – Észak)
Berettyóújfalu: 8 csapat
Komádi (Megye II. – Dél)
Biharnagybajom (Megye II. – Dél)
Körösszegapáti (Megye II. – Dél)
Mezősas (Megye III. – Dél)
Pocsaj (Megye II. – Dél)
Konyár (Megye III. – Dél)
Zsáka (Megye III. – Dél)
Kismarja (Megye II. – Dél)
Debrecen I. csoport: 6 csapat
Derecske (Megye I.)
DEAC (Megye I.)
Hosszúpályi (Megye I.)
Sárrétudvari (Megye I.)
Nyíradony (Megye I.)
Hajdúszoboszló (Megye I.)
Debrecen II. csoport: 6 csapat
Józsa SZTSE (Megye III. – Észak)
DEAC MK (Megye II. – Dél)
Nyírábrány (Megye II. – Észak)
Debreceni Sport Club (Megye II. – Észak)
Hajdúhadház (Megye II. – Dél)
DEAC II. (Megye II. – Észak)
Hajdúböszörmény: 6 csapat
Mikepércs (Megye II. – Észak)
Hajdúnánás (Megye I.)
Téglás (Megye I.)
Józsa (Megye I.)
Hajdúsámson (Megye I.)
Hajdúböszörmény (NB III.)
Mindenkinek sok sikert és sérülésmentes felkészülést kívánunk.
|