Friss eredmények : Tóth Szabolcs: 2013-ban a legjobb lett a harminc éven felülieknél |
Tóth Szabolcs: 2013-ban a legjobb lett a harminc éven felülieknél
2014.01.17. 21:16

Tóth Szabolcs 1993-ban tette le a játékvezetői vizsgát. Pár évvel ezelőtt úgy döntött befejezi. Aztán mégis visszatért.
Húsz évvel ezelőtt tetted le a játékvezetői vizsgát. Mire emlékszel szívesen vissza az elmúlt évekből?
Nem akarok konkrét eseményeket említeni, ez az időszak így szép egyben. Az öltözők-, a játéktér-, a létesítmények légköre, a sok – sok ember, akiket ez által megismertem, illetve a játékvezetők közössége együtt adják meg a katarzist.
Te lettél a legjobb harminc éven felüli játékvezető 2013-ban. Számítottál az elismerésre?
Nem. Ahogy korosodom, egyre inkább tudom, hogy miben kell még fejlődnöm, illetve egy-egy mérkőzés után, hogy konkrétan miben hibáztam. Elvárásom magam felé, hogy megbízhatóan teljesítsek. Van egy kialakult játékvezetői felfogásom, amelyet következetesen alkalmazok. A díjak odaítélése szubjektív döntésen alapul, a mi teljesítményünket nagyon nehéz egzakt módon mérni. Biztosan vannak olyanok, akik nem értenek egyet az elismerésemmel, és a maguk logikája alapján akár igazuk is lehet.
Volt a pályafutásodban egy pihenő szakasz. Miért határoztál akkor úgy, hogy szünetelteted a játékvezetést?
Volt egy személyes és egy szakmai oka. Megszületett a kisfiunk és úgy gondoltam, hogy otthon a helyem a családom mellett. A szakmai ok pedig az, hogy zsákutcába kerültem. Öntelt voltam, nem volt bennem meg a kellő alázat, ami gyenge teljesítményhez vezetett. Ezt persze akkor nem így gondoltam, de ma már tisztán látom, hogy így volt, ezért a személyes ok egyfajta menekülés volt, jó alibi a kiszálláshoz.
Miért döntöttél a visszatérés mellett?
A barátságom tovább élt azokkal a játékvezetőkkel, akikkel ma is a legszorosabb a kapcsolatunk. Amikor találkoztunk folyton a meccsekről beszélgettek. Tatár Imi barátom vetette fel, hogy folytassam. Megbeszéltem a feleségemmel, aki támogatott. Persze kellett Divinyi Béla elnök úr és az elnökség jóváhagyása is. Köszönöm Béla bácsinak, hogy azok után visszafogadott, ahogyan korábban viselkedtem.
Mi az, amit még szeretnél elérni a pályafutásod során?
Mióta visszatértem önfeledten élvezem a meccseket. Nekem már nincsenek játékvezetői álmaim, azok a fiataloknak kellenek. Hétről – hétre vannak céljaim. Jól „lehozni” a mérkőzéseket. Nagyon szeretem az utánpótlás meccseket, ők még szívből játsszák ezt a gyönyörű játékot. Megfogadtam, hogy addig működöm, amíg fizikailag megfelelő szinten tudom tartani magam, és amíg élvezem, hogy fújhatom a sípot.
Forrás: http://www.hbjb.hu/hirek/megyei-keret-hirei/item/256-visszateres-utan-a-csucson.html
|